Március végén indul a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés

Oszd meg másokkal!

A budapesti kukáknak csak a teteje lesz színes
A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer a mostani hulladékgyűjtő-szigeteket váltja fel.

Jelenleg 16 hulladékudvar és 903 szelektív sziget működik a fővárosban, utóbbiak tisztántartása azonban napi probléma. Az ezt felváltó rendszer lényege, hogy a lakóházakon belül helyezik el a szelektív kukákat.

Március végén a főváros teljes területén megkezdik az új hulladékgyűjtő edények kiszállítását, a sárga fedelűekbe műanyagot és fémet, a kék fedelűekben papírt kell gyűjteni. Az üveget ezután is a hulladékgyűjtő szigeteken lehet lerakni, azok helyét azonban felülvizsgálják.

A lakótelepi, belvárosi, illetve egyéb társasházas övezetekben összesen 83 ezer 240 literes kukát helyeznek ki, míg a kertvárosi övezetekben 320 ezer 120 literes kukát adnak át. Minden új kuka esetében az edénytest sötétkék, a tető színe – utalva az edényben elhelyezhető hulladékfajtára is – az egybegyűjtött műanyag és fém hulladék esetében sárga, papír hulladék esetében kék. A kukák javítását vagy cseréjét bejelentés alapján az FKF Zrt. végzi.

A kukák kihelyezését követően a kertes házas övezetekben havonta, a társasházakban és egyéb területeken heti rendszerességgel azonnal megkezdődik a hulladék elszállítása, így egyes háztartások már tavasztól szelektíven gyűjthetik a papírt, a műanyagot illetve a fémet. Az új kukák a márciusi első kihelyezési ütemben több mint 2500 ingatlanban jelennek meg. A kukák elhelyezéséhez és tárolásához szükséges helyről a lakóknak, illetve a közös képviselőknek kell gondoskodniuk, ezzel kapcsolatban az FKF Zrt. folyamatosan tájékoztatja az érintett lakókat és társasházi képviselőket.

A hulladék elszállítása a lakosságnak nem jár plusz költséggel. A teljes rendszer kialakítása összességében másfél-két évig tart.

A rendszer kialakítása 5,1 milliárd forintba kerül, amelynek 85 százalékát uniós pályázaton nyerte a főváros és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Hol-mi toplista

Helyi közösségek a Facebookon

Partnerek