Kedvence a jazz és a blues, polgármesteri jövedelme nagy részéről lemondana Papp László

Desktop
Papp László
Hat polgármesterjelölt közül választhatunk október 12-én Kispesten. Mind a hatukat szeretnénk bemutatni az ittlakunk.hu oldalán, ezért mindegyiküknek föltettünk kilenc kérdést. Válaszaikat szerkesztés nélkül, a cikkeket a visszaküldés sorrendjében közöljük. Papp László a Szociáldemokraták jelöltjeként indul a választásokon.

1. Melyik az a hely a kerületben, amit a legjobban szeret és miért

Sajnos, egyre kevesebb olyan hely van a kerületben, amely a kedvencünk lehetne a folyamatos állagromlás miatt. Természetesen nekem is, mint oly sokaknak a kedvenc helyem Wekerle-telep, hiszen nagyszüleim is laktak és rengeteg gyermekkori élmény köt ide.

2. Melyik az a három dolog a kerültben, amin semmiképpen nem változtatna?

Ebből is kevés van, de talán azok a kedvezmények, amely az itt lakókat érintik. Például: a diákcsere program, az ingyenes bölcsőde és az ingyenes sportpálya használat.

3. Melyik az a három dolog, amin mindenképpen változtatna?

Az biztos, hogy háromnál jóval több dolgon változtatnék! Nem fontossági sorrendben, de talán néhány a legégetőbbek közül: egészségügyi szűrőprogramok csecsemőkortól az időskorúakig, bérlakás program megvalósítása a banki károsultak körében, a pusztulófélben lévő Wekerle-telepi házak korszerűsítése-felújítása, a panel program újraindítása.

4. Hol lakik? Mit szeret lakóhelyében – és mit nem?

Jelenleg egy kis kertes házban lakom, de életem egy jelentős részében panelben laktam, úgyhogy át tudom érezni az ott lakók problémáit. Lakóhelyemen szeretem, hogy szomszédjaimmal és az utcában lakókkal kivételesen jó a viszonyom. Ami nem tetszik, a közbiztonság hiánya, és ez sajnos az egész kerületre elmondható.

5. Melyik az utolsó könyv, amit olvasott?

Munkámból adódóan rengeteg szakkönyvet és folyóiratot kell olvasnom folyamatosan. Ezek időnként    eléggé unalmasak is tudnak lenni, ezért felüdülés számomra, ha egy jó és tartalmas könyv jut a kezembe. Az egyik legutóbbi, Chaim Potok: A nevem Asher Lev. Számomra rendkívül lebilincselő olvasmány volt, másnak is előszeretettel ajánlom.

6. Melyik a kedvenc zenéje, étele, filmje?

Zene: jazz és blues zenéket hallgatok legszívesebben, de a klasszikus zene is kikapcsol.

Étel: Életem párja kitűnő ételeket főz, sőt gyermekeink is jeleskednek a sütésben és főzésben. Mégis vannak olyan ételek, amelyet kérésükre kizárólag csak én készíthetek nekik. Az a kedvencem, ha láthatom, hogy milyen jó ízűen fogyasztják a főztömet.

Film: Sok kedvenc filmem van, amit akár többször is szívesen megnézek, de a legutóbbi kedvencem: Charlie Wilson háborúja című film Tom Hanks és Julia Roberts főszereplésével. Sok minden világossá vált számomra az USA afganisztáni katonai szerepvállalásának hátteréről.

7. Milyen háziállata van?

Általában úgy szokott lenni, hogy a családok tartanak valamilyen házi kedvencet. A mi kutyusunk esetében, akit egy menhelyről hoztunk el ez másként van. Néha az az érzésem, hogy ő tart bennünket. Nézve az állandó kényeztetését és ajnározását időnként bizony szívesen cserélnék vele.

8. Melyek azok a tulajdonságai, amelyek alkalmassá teszik a polgármesteri szerepre?

Életem során sok olyan európai városban jártam, ahol az emberek többsége azt sem tudta, hogy ki a város polgármestere. Véleményem szerint egy polgármesternek nem az a feladata, hogy politikai celebként kitöltse a helyi média rendelkezésre álló felületeit. Olyan polgármester szeretnék lenni, akit nem fognak a kispestiek különböző jelzők közepette naponta a szájukra venni. A pártok által delegált testületi tagokon kívül egy erős civil kontrollt is szeretnék a kerületben, bár tudom, hogy politikai körökben ez most nem túl népszerű intézkedés lenne. Az teljesen biztos, hogy a kerületért nem csak a kampányidőszakban tennék látványintézkedéseket.

Szociális érzékenységemet bizonyítandóan, a polgármesteri javadalmazásom jelentős részéről is lemondanék jótékony célokra.

9. A polgármesteri programját hol olvashatják el a választók?

Kispesti Korkép címmel tízezer példányban juttatjuk el a kerület lakosaihoz polgármesteri programomat. Természetesen az interneten a Délpest.Info oldalán is olvasható a program, melynek elérhetősége: http://delpest.info/papp-laszlo-szocialdemokrata-polgarmesterjelolt-bemutatkozasa/

 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek