Hat polgármesterjelölt közül választhatunk Kispesten

Desktop

Október 12-én összesen három szavazólappal vonulhatunk majd be a fülkébe. A választókerületi egyéni jelölteken túl voksolunk majd a polgármesterjelöltekre, illetve a budapesti főpolgármester-jelöltekre is. Fontos változás, hogy az önkormányzati képviselőket és polgármestereket az idei évtől kezdve a korábbi négy év helyett már öt évre választjuk.

A kerületben hat polgármesterjelöltet vettek nyilvántartásba (a névsort a Nemzeti Választási Iroda oldalán feltüntetett sorrend szerint állítottuk össze). A jelöltek bemutatásában az általuk megküldött rövid életrajzokra, illetve nyilvános forrásokra támaszkodtunk. Az ittlakunk.hu a választások résztvevőit és eseményeit pártatlanul, az esélyegyenlőség elvének tiszteletben tartásával jeleníti meg.

Ferenczi István – LMP

Erzsébeten és Pestszentlőrincen nőtt fel, 9 éve él Kispesten, jelenleg Wekerletelep határán. Angoltanárként, fordítóként, trénerként és kerékpárszerelőként keresi a kenyerét. Civil foglalkozásait a városházi szerepvállalás mellett is folytatni fogja – hogy ne függjön egzisztenciálisan a politikától, hogy élő, napi kapcsolata legyen a dolgozó emberek valóságával.

2000 óta vesz részt zöld, emberi jogi és lakóközösségi civil szerveződésekben. A pozitív társadalmi változások kulcsának a kezdeményező, tevékeny, felelősséget vállaló, együttműködő, embertársaink iránt empátiát érző embereket, emberi közösségeket és a hatalom civil ellenőrzését tartja.

A tudatos, aktív állampolgárok képesek a saját életük, környezetük jobbítására. Olyan Kispestet képzel el, ahol az önkormányzat nincs az országosan uralkodó szekértáborok fogságában, ahol a helyben élő polgárok valódi beleszólással bírnak közös ügyeikbe, ahol az emberek magukat kormányozzák, ahol nem mondanak le önrendelkezésükről az országos politikai és gazdasági elit helytartóinak javára.

Tóth Zoltán – MLP

Tóth Zoltán a Magyar Liberális Párt színeiben indul az önkormányzati választásokon, ő a párt polgármesterjelöltje. Mindössze annyit információt sikerült fellelni róla, hogy ügyvezetőként dolgozik.

 

 

 

 

 

Gajda Péter – MSZP (a baloldal közös jelöltje)

1971-ben született Budapesten, gyerekkora óta Kispesten él. Feleségével és két gyermekével a kerület kertvárosi részén lakik. A Hikádé Aladár utcai Általános Iskola elvégzése után (ma Bólyai János Általános Iskola) 1989-ben érettségizett a Nagy László Gimnáziumban, majd 1997-ben szerezett diplomát a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán.

A család mellett a munkája is mindig a kerülethez kötötte. 1996 és 2002 között – alpolgármesterré választásáig – egy lapkiadó társaság vezetőjeként dolgozott. 1990 óta minden alkalommal képviselővé választották. 2002 és 2006 között négy évig Kispest alpolgármestereként dolgozott. 2006 óta Kispest polgármestere.

Programja: „Folytatjuk a kerület közbiztonságát javító térfigyelő programot; a kispesti “Zöldprogram” keretében közterületeink további rendezését és megújítását; iskoláink és óvodáink korszerűsítését, felújítását, bővítését; azoknak a nehéz sorsú kispestieknek a támogatását, akik szociális, egészségügyi gondokkal küszködnek; szociális intézményeink, gondozási központjaink további fejlesztését; az egészségügyi intézet fejlesztését, műszerparkjának korszerűsítését; ingyenes képzési és támogatási programjainkat; a szigorú és takarékos költségvetési politikát, mely az itt élők igényeire fókuszál.”

Lázár Tamás – Jobbik

1985 óta él Kispesten. Nős, két fiú édesapja. 2009 februárjától a kispesti Jobbik elnöke. A magyar harcművészetek oktatására segített megszervezni a Kispesti Barantakört, a civil kezdeményezések erősítésére pedig a Jobb Kispestért Mozgalmat. 2010 végétől a Jobbik önkormányzati képviselője, a párt polgármesterjelöltje.

"Fontos feladatnak tartjuk az önkormányzati tulajdonban levő munkahelyteremtés megvalósítását, ha kell, kft.-k alapításával. A közbeszerzésekben, fejlesztésekben előnybe kell részesíteni a helyi vállalkozókat.

Prioritásként kezeljük Kispesti Rendészeti Központ beindítását és annak folyamatos fejlesztését, továbbá növeljük a térfigyelő kamerák számát is. A rendőrséggel konkrétabb együttműködésre törekszünk és kialakítjuk nagyobb számon kérhetőség feltételeit is.

Kiemelt feladatunknak tartjuk a bölcsődei és az óvodai helyeket bővítését. Ezzel párhuzamosan a bölcsődék, óvodák, iskolák korszerűsítése, a biztonságos udvarok megteremtése alapvető célunk. Gyermekeink egészségének védelme a közétkeztetés folyamatos ellenőrzésével is erősödne. Az oktatás-nevelés terén hatékonyabb együttműködésre törekszünk az egyházakkal, az egyházi iskolákkal, ezen túlmenően pedig megteremtjük a mindennapi sportnak a technikai feltételeit is. Terveink között szerepel több vizes játszótér kialakítása is. Biztosítani fogjuk a kispesti lakosok számára a minél nagyobb számban történő üdülést az önkormányzati tulajdonú ingatlanokban.

Az Egészségügyi Intézet elavult gépeinek cseréje és korszerűsítése elengedhetetlen, az ellátás színvonalának növelése pedig közös érdekünk."

Dódity Gabriella – Fidesz-KDNP

Születése óta Kispesten él. Public Relations és TV-rádió szakon diplomázott, később marketing menedzseri képesítést is szerezett. Újságíróként, szerkesztőként, kommunikációs szakemberként dolgozik. 1997-ben kapcsolódott be a kerület közéletébe az akkori polgármester, Zupkó Gábor munkatársaként. 2006 óta az önkormányzat Városüzemeltetési és Közbiztonsági Bizottságának külsős tagja. Fontosnak tartja, hogy "ne csak egy-egy kiemelt területre koncentráljunk, hanem Kispest egészét tartsuk karban."

Programjából: „Minden építő elképzelést, hasznos kezdeményezést természetesen folytatnunk kell, de polgármesteri programom középpontjában nem a parkok, hanem a kispesti emberek állnak. Vallom, hogy a szépülő környezet mellett a kispesti családokat, kismamákat, édesanyákat, bölcsődéseket, iskolásokat, fiatalokat, munkavállalókat és munkanélkülieket, időskorúakat, az egyedülállókat és a nehéz élethelyzetbe került családokat érintő mindennapi problémákra is meg kell keresnünk a megoldást. Mert semmit sem érnek a parkok, ha sötétedés után félünk utcára menni, lakásunkat pedig besurranók pakolják ki. Nem élvezzük kerületünk parkjait, ha ott kutyások és nem kutyások zavarják egymást. Nem teljes az örömünk, ha parkjaink szépek ugyan, de gyermekeinknek nincs hol sportolniuk. Keveset ér a játszótér, ha az oda vezető út töredezett járdán, kátyús úton vezet. Még kevesebbet érnek a parkok, ha iskoláink udvarai elhanyagoltak, az orvosnál pedig hosszú várólista fogad. És szinte semmit sem érnek a parkok, ha a nehéz helyzetben lévő kispesti családok gondjainak legalább egy részére nem tudunk gyógyírt találni.”

Papp László – Szociáldemokraták

58 éves, három gyermek édesapja. Pályafutását előadóművészként kezdte, és szórakoztató műsorok szervezésével foglalkozott. A rendszerváltás után marketing és PR szakértőként dogozott. Az utóbbi 12 évben az egyik felsőfokú szakképző iskolában tanított szakmai tárgyakat.

„A kispesti polgártársaimmal beszélgetve a kerületben talán a leggyakrabban felmerülő probléma a közbiztonság kérdése. Nem véletlen, hogy politikai ellenfeleim erre reagáltak úgy, hogy a térfigyelő rendszereket bővítenék, és több rendőrt ígérnek az utcákra. Magam részéről nem tartom jónak, hogy egy kisebb fajta rendőrállamot hozzunk létre. Csak abban az esetben tudjuk visszaszorítani a bűncselekményeket, ha együtt, közösen vigyázunk egymás értékeire. Mindamellett, hogy az említett rendőri jelenlétet és a térfigyelő rendszereket is szükséges fejleszteni, meg kell erősítenünk a kerületi polgárőrséget, biztosítva a folyamatos jelenlétet az utcákon.

Arra törekszem, hogy a kerületben megerősödjenek a civil mozgalmak, beleértve életünk minden területét a közbiztonságtól az egészségügyön és az oktatáson keresztül a szabadidő tartalmas eltöltéséig.”

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek