Sikerült lakást találni a kilakoltatás előtt álló anyának és fiának

Desktop
(fotó: rtlklub.hu)
(fotó: rtlklub.hu)

Nagy visszhangot váltott ki a múlt héten a Kispesten élő beteg fiú és édesanyja kálváriája. Az albérletükből költözniük kell, az önkormányzat pedig nem tud számukra bérlakást biztosítani. A kispesti önkormányzat ezzel kapcsolatban küldte el szerkesztőségünknek az alábbi sajtóközleményt.

„Az elmúlt napokban nagy érdeklődést váltott ki egy két éve a kerültben élő édesanya és beteg gyermeknek lakásügye. Mivel sok pontatlanság, néha téves állítás is megjelent az ügy kapcsán, ezért fontosnak tartjuk, hogy az érdeklődők minden információt pontosan elérhessenek.

1. Az érintett családot NEM a Kispesti Önkormányzat lakoltatja ki, az eljáráshoz a kerületnek nincs köze.

2. Az önkormányzat az első megkeresés óta pontosan azért változtatott saját rendeletén, hogy a hasonló helyzetbe került, de három éve nem a kerületben élő családokon is, indokolt esetben segíteni tudjon.

3. A kerület vezetése bár október első napjáig nem tud önkormányzati bérlakást biztosítani, minden más erőforrásával segít a családnak. Jelenleg is több mint 10 hasonló kerületi nehéz helyzetben lévő család vár még önkormányzati segítségre.

4. Minden állítással ellentétben jelenleg nincs a kerületben olyan üres lakás, amelyet október elejéig, a kilakoltatás időpontjáig bérbe tudna adni a kerület.

5. A városháza vezetői saját jövedelmükből több százezer forintot utaltak át a családnak, hogy mindaddig, amíg megfelelő önkormányzati lakás nem áll rendelkezésre, albérletet találjon az édesanya és fia.

6. A kerület szociális intézményhálózatának segítségével a bérleménykeresés sikerrel járt. A rendszeres bérletidíj-fizetés támogatása mellett folyamatos segítséget nyújtunk annak érdekében, hogy a család életvezetése zökkenőmentes lehessen.

A kispesti Önkormányzat ezúton is köszöni mindazoknak, akik segítettek a család problémáinak megoldásában. Természetesen a következő hónapokban folyamatosan segítjük, támogatjuk az édesanyát és fiát, hogy lakhatási és egészségügyi problémáikat minél zökkenőmentesebben oldhassák meg.”

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek