Melyik a legjobb sport-túra motorgumi? - Kiderítettük

Ön is nehezen választja ki a tökéletes abroncsot túra motorjára? Nem tudja, hogy milyen szempontokat kellene figyelembe venni a döntéshozatalnál? Ilyen esetben a legjobb helyen jár! 

Alábbi cikkünkben részletesen fogjuk ismertetni azt a márkát, ami garantáltan megéri a pénzét.

Minden szempont, amit az abroncs választás esetén tudni érdemes

Alapvetően minden motorgumin fel van tüntetve egy csomó jel, amely elsősorban a vevő érdekét szolgálja. Hiszen ezekből tudhatja meg, hogy milyen tulajdonságokkal bír az adott abroncs. Ilyen például a súly, a sebesség határ, a forgásirány, valamint a gyártási hely és idő is.

Amennyiben valaki egy terjedelmesebb kiruccanást tervez akár aszfalton, akár földúton, ahhoz kétség kívül a túra motorgumi lehet a legjobb választás. Hiszen ezek, már alapból úgy vannak kialakítva, hogy a lehető legmegfelelőbb tapadást biztosítsák, akár még esőben is. Ráadásul sokkal jobban bírják a kopást a rivális fajtákhoz mérten. Erre pedig természetesen azért van szükség, mert akadnak olyan motorosok, akik több tízezer kilométert is megtesznek szeretett járgányukkal egy év leforgása alatt.

A Michelin cég térnyerése

A cég alapkövét Eduard Michelin tette le a tizenkilencedik század vége felé. Napjainkban pedig, már egy olyan francia eredetű vállalatról beszélhetünk a Michelin személyében, amely az egész világon a legjobbak között szerepel. Akkora fejlődésen ment keresztül, - ez a kezdetekben csak saját kézzel gyártó cég - hogy már három gigantikus telephellyel is rendelkeznek, melyekkel az egyik legnagyobb gumigyárrá nőtték ki magukat.

Az elsődleges gyár Charmes. Ezt követi két társa Combaud, valamint Cataroux. Plusz ott van még a rengeteg külső raktár, ahol termékeiket tárolják, és melyeken keresztül lebonyolítják a disztribúciós folyamataikat.

Egy frankó motorgumi - Michelin Pilot Road 4

Ahogy Nyugat-Európában, úgy Magyarországon is nagyon nagy népszerűség övezi a Michelin gyártmányait. Így nem meglepő, hogy az egyik legjobb sport-túra abroncs is tőlük származik. A legjobbnak választott Michelin Pilot Road 4 már 2 éve jelen van a piacon, azonban még mindig töretlenül vezeti a külföldi TOP listák java részét.

Talán ami leginkább ezt eredményezte az az abroncs hihetetlen strapabírása. Felettébb nehéz csomagokkal rakott két személyes motoron, több ezer kilométer megtétele után sem kopik el, sőt! Kitűnő a tapadása, mind száraz, mind pedig nedves talajon, valamint dicséretes, hogy a kanyarokban sem csúszkál, még a legkisebb mértékben se. Természetesen egy négy évszakos gumiról beszélünk. Tehát pont annyira nem okozhatnak gondot neki a havas hegycsúcsok, ahogy a nyári melegek sem. Így válik ideálissá minden túrához.

Milyen áron juthatunk hozzá a Michelin PR 4-hez?

Nos, bizonyára mindenki azt gondolná, hogy mivel egy csúcskategóriás abroncsról beszélünk, ezért az ára is nagyon borsos lesz. Azonban el kell oszlatnunk a tévképzeteket. Ez a fajta sport túra motor gumi olyan 40 ezer forint környékén kezdődik.

A motorotire.hu termékei között azonban már találhatunk páros ajánlatokat is, amivel spórolhatunk egy kicsit, körülbelül 10, 20 ezer forintot. Ez egyáltalán nem magas ár, hiszen a sport túra motorgumik alapvetően is kicsit borsosabbak, mint például a városi, vagy a cross abroncsok.

Megérkezett a várva várt fejlesztés, a Michelin Pilot Road 5

Nem olyan rég, megérkezett a Michelin PR 5 is, amely a 4 egy továbbfejlesztett változata. Lényegében csak annyiban különbözik elődjétől, hogy kapott egy úgynevezett vízelvezető csatornát , amellyel még élvezetesebbé, és biztonságosabbá vált a vizes talajon történő motorozás.

Továbbá javult a féktáv. Ráadásul a rendeltetésszerű használat mellett még több, mint 5000 kilométer megtétele után is olyan marad, akár csak újkorában. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy mindezért jobban megéri az új fejlesztést választani, mivel az ára, cserébe már jóval húzósabb.

Mit szólsz hozzá?