A Honvéd felnőttcsapata is birtokba vette a klub új bázisát

Oszd meg másokkal!

Desktop
(fotó: Koszticsák Szilárd – MTI)
(fotó: Koszticsák Szilárd – MTI)
A januári alapozást már a klub új, novemberben átadott bázisán kezdte meg a Budapest Honvéd labdarúgócsapata. Kedden a csapat két meghatározó játékosa, Gazdag Dániel és Nagy Gergő mutatta be az újságíróknak a 4,2 milliárd forintos állami beruházás keretében épített Magyar Futball Akadémia Utánpótlásközpontot.

A bemutató első állomása a kondicsarnok volt, amelyről rögtön kiderült, hogy nem a játékosok kedvenc helye. Nagy Gergő azonnal hozzátette: ennek ellenére mindannyian tisztában vannak azzal, hogy ezt a fajta munkát is el kell végezniük. A kispesti csapatnak eddig nem állt rendelkezésre jól felszerelt saját konditerem, ha erősíteni akartak, el kellett hagyniuk a pályájukat. "Most viszont naponta használhatjuk, ami biztos az előnyünkre válik majd. Amikor először találkoztunk egy-két feladattal, valamint eszközzel, bizony értek meglepetések bennünket" - fogalmazott a középpályás.

A bejárás az első csapat, valamint a korosztályos együttesek öltözőinél, illetve a szervesen hozzá kapcsolódó helységeknél – orvosi és gyúró szoba, szertár, mosoda – folytatódott, a folyosók falát látványos poszterek díszítik. Az első csapat tagjai minden alkalommal többször sétálhatnak el a másfél évvel ezelőtti bajnoki aranyérem ünneplését megörökítő fényképek előtt. „Azért nagyon jó érzés ezeket a pillanatokat újra átélve megérkezni az edzésre, vagy éppen kimenni a pályára” – mondta Nagy Gergő.

(fotó: Koszticsák Szilárd – MTI)

Az épületből kilépve közvetlen a Honvéd legendás alakjainak nevét viselő pályáknál találja magát a játékos: az öt füves, valamint két műfüves labdarúgópálya kiegészül egy műfüves kispálya-rendszerrel, valamint a futódombot is magában foglaló, murvás talajú erdei futópályával. Utóbbi a komplexumon kívül helyezkedik el, így lakossági igényeket is kielégít. Elhangzott: a pályák hatékony vízelvezetéssel, továbbá korszerű locsolási rendszerrel vannak ellátva, a világításnál pedig arra is ügyeltek a tervezők, hogy a környék lakóit ne zavarják meg pihenésükben a villanyfényes mérkőzések. Egy füves és egy műfüves pályán 340-340 néző befogadására alkalmas lelátó is található, a tervek szerint az NB III-as tartalékok tavasszal itt játszanák bajnoki mérkőzéseiket.

A bemutató a 104 fő befogadására alkalmas kollégiumi résszel zárult, amely szinte százszázalékos kihasználtsággal működik jelenleg. A földszinten van az étterem, a tantermek a pályákra néznek, az emeleti, kétágyas hálószobák tágasak, jól felszereltek, a közös pihenőrészen két pingpongasztal, egy csocsó és Xbox található. Gazdag Dániel – aki maga is a kispestiek akadémistája volt – elmondta: a „kiegészítő sportágak” az ő idejükben is hasonlóak voltak, amikben rendszeresen szerveztek házibajnokságokat.

A jövőben a Bozsik Stadiont – ami átépítésre vár – csak a mérkőzéseken használják majd az első csapat tagjai, akiknek felkészülési bázisa megmaradna az akadémia utánpótlásközpontja.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek