El-selejtező: gól nélküli maratoni párharc után búcsúzott a Honvéd – óvást jelentett be a kispesti klub

Desktop
Illusztráció
Illusztráció

A Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel búcsúzott a csütörtöki visszavágón a román Universitatea Craiovával szemben a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában. A meccs botrányos körülmények között ért véget, ezért a Honvéd megóvja a mérkőzést.

A találkozó nem mindennapi körülmények között zajlott, ugyanis sérülések miatt az első félidőben hét percet kellett hosszabbítania a játékvezetőnek, majd a hosszabbítás utolsó pillanatai között újabb fél óra telt el.

Az első félidőben a hazaiak ugyan mezőnyfölényben futballoztak, de komolyabb helyzetet nem tudtak kidolgozni. A Honvéd jól megszervezte a védekezését, ugyanakkor elveszítette kapusát, Lefkovits Robi súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, helyére a kispesti akadémiáról érkező 20 éves Berla Attila állt be, aki első alkalommal szerepelt a felnőtt csapatban.

A folytatásban a fiatal magyar kapus játszotta a főszerepet, több nagy védéssel járult hozzá, hogy a kapura teljesen veszélytelen kispestiek eljutottak a hosszabbításig, majd a tizenegyes-párbajig.

A hosszabbítás botrányos jelenetekkel zárult, miközben a játékosok egymással kakaskodtak, a játékvezető közvetlen közelében robbant fel egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, majd jöhettek a tizenegyesek, a negyedik játékvezető felügyelete mellett.

A kispestiektől hárman is hibáztak, a románok közül senki, így a Honvéd búcsúzott.

A Budapest Honvéd honlapján csütörtök este megjelent közlemény szerint a klub megóvja a mérkőzést. „Klubunk számára elfogadhatatlan, ami a találkozó végén történt, hogy a játékvezető, vagy éppen a játékosaink veszélynek legyenek kitéve, a Honvéd vezetése pedig úgy döntött, hogy megóvja a találkozót, amelyet ilyen körülmények között nem lehetett volna tovább folytatni” – írták.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?