El-selejtező: a Honvéd fellebbez, az UEFA eljárást indított a kispestiekkel szemben

Desktop
Illusztráció
Illusztráció

A Budapest Honvéd fellebbezést nyújtott be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntésével szemben, amelyben elutasította a klub óvását, amit a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtezőn történt botrányos események miatt adott be.

Mendelényi Dániel klubtulajdonos azt mondta: nem adják fel a jogi harcot, és bár nem kizárt, hogy "ezt a mérkőzést nem a Budapest Honvéd nyeri meg", de attól még igazuk lehet.

"Az UEFA egy olyan jogi gépezet, amelynek a futballhoz egyre kevesebb köze van. Ebbe most a mi óvásunkkal porszem került, amit próbálnak a lehető legegyszerűbb, legerőszakosabb módon letolni. Vicc kategória is lehetne, hogy még ellenünk indult eljárás, aminek az a szomorú üzenete van, hogy hagyjuk abba ezt az egészet" - fogalmazott. Hozzátette: a tizenegyespárbaj előtt 30 percen keresztül mérlegelték, hogy lefújják-e a meccset. Egy dolog miatt nem tették meg, mert a biztonsági főnök azt mondta, nem tudja garantálja a személyes biztonságukat abban a helyzetben.

Korábbi, hasonló eseteket hoztak fel példaként, amire az UEFA azt a választ adta, hogy azokat nem lehet általánosítani, és a játékvezetőt - akinek közvetlen közelében robbant a hanggránát, és le is kellett cserélni - nem találták el.

"Ezek szerint, ha csak tíz centivel mellé dobnak, az még benne van a futballban, ha eltalálják, és kidobják a szemét, az már nem" - mondta, majd utalt arra, hogy videofelvételek készültek arról, miszerint a játékvezetőt öngyújtóval igenis eltalálták, illetve csavaranyákkal dobálták a kispesti játékosokat.

"A hazai rigmusok Trianonról szóltak, meg arról, hogy a halott magyar a jó magyar. Egyáltalán nem szurkolásról volt szó, hanem Magyarország gyalázásáról. Az UEFA mostani döntésével pont szembe megy mindennel, amit a kirekesztésről a szervezet mond. A fellebbezéssel szeretnénk továbbá elérni, hogy a Craiova súlyosabb büntetést kapjon" - tette hozzá. 

A román csapatnak 60 ezer euró büntetést kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania.
 
A Honvéd óvását elutasító UEFA-döntés nyolcoldalas indoklása "rengeteg ellenmondást tartalmaz", és sok olyan tényezőt figyelmen kívül hagy, ami alapján megindították az óvást. A klubvezetők kiemelték: a magyar futballtársadalom, a klubok és a különböző szurkolói csoportok kiálltak mellettük, ami megerősítette őket, hogy ne hagyják annyiban az ügyet, illetve a nemzetközi sajtóvisszhang is a románokról szólt elmarasztalóan.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is jelezte, támogatja a Honvéd fellebbezését. "Megdöbbenéssel láttam a romániai mérkőzésen történt eseményeket. Ilyen cselekmények nem fordulhatnak elő egyetlen mérkőzésen sem! Az elmúlt években magyar pályákon az MLSZ rendelkezéseinek, a klubok erőfeszítéseinek és a szurkolók együttműködésének köszönhetően nem történtek a craiovaihoz hasonló jelenetek" - olvasható Csányi Sándor nyilatkozata az MLSZ honlapján.

Az MLSZ elnöke felhívta a figyelmet, hogy az UEFA fegyelmi testületeinek "döntéseiket mindennemű befolyásolástól függetlenül, az érvényben levő szabályoknak megfelelően kell meghozniuk. Az UEFA vezető szerve, a Végrehajtó Bizottság szabályokat alkot, de nem szólhat bele az egyes esetek döntéseibe. Az UEFA fegyelmi bizottságának döntését tudomásul veszem, de támogatom, hogy a Honvéd fellebbez, az MLSZ is ezt tenné hasonló esetben" - fogalmazott Csányi Sándor.

A kispesti együttes tizenegyes-párbajban bukta el az El-selejtezős párharcot, a múlt csütörtöki, romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással "kakaskodtak", a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok. 

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?