Wekerle és a kürtőskalács – közlemény

Oszd meg másokkal!

Desktop
A leendő áruda
A leendő áruda (fotó: Boros János, Hidvégi Tamás)
Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a Kós-kapu alatt kürtőskalácsot árusító üzlet nyílik. Volt, aki emiatt nemtetszésének és aggodalmának adott hangot, amit szintén megosztottunk veletek. Alább az üzemeltető, Kürtős Legenda közleményét olvashatjátok az ügyről. A közleményt változtatás nélkül tesszük közzé.

Korábbi cikkek a témában:

„Két pici, de annál hangosabb csoport miatt adjuk ki ezt a Közleményt. Illetve főképp azok miatt, akik elfogadják, akarják a Kürtős Legendát Wekerlére.

Elfogadhatatlan annak a kb. 20 embernek a viselkedése, akik kézzel-lábbal – ormótlan, böszme módon gáncsoskodnak, jelentős anyagi károkat okoznak (ők tiltakozásnak hívják).

A másik csoportosulás egy jól körülhatárolható jobb oldali klikk. Többek között kirajzolódott már a Wekerlei Polgári Egyesület és két aktivistája Vitéz Tamás, Szabó Kálmán illetve Ékes Gábor képviselő. Világosan olvasható, hogy piti, politikai haszonszerzési célból gyűlölködnek.

Ők csak a lakcím kártya szerint Wekerleiek. Sajnos a kialakult, háttérből – bár meglehetősen butácskán – történő gáncsoskodások és magatartás miatt eljött az a pont is, amikor rendőrségi feljelentést, valamint szabálysértési eljárást kezdeményezünk a Hatósági Osztálynál. Úgy ítéltük meg, hogy egyes embereket csak ez tántoríthat vissza…

Azt is rögzítjük, bármennyiszer kerül sor ilyen rongálásra, ragasztgatásra, annyiszor teszünk feljelentést, bejelentést. Ha kell, akkor százszor.

Biztosak vagyunk abban, hogy Wekerleinek lenni többet jelent ennél a morálnál, mint, amit ez a néhány megvadult aktivista, illetve magáról megfeledkező lakos felmutat.

Mi erre alapozzuk ezt az üzletünket. Teljes Wekerlének szánjuk! Annak is örülünk, ha más helyről is vendéget fogadhatunk, legyen az a IX. kerület vagy éppen Japán.

A Kürtős Legenda és tulajdonosai szeretik Wekerlét. Jó értelembe véve ragaszkodunk hozzá, részei vagyunk.

Újra rögzítjük azt is, hogy nem tartozunk egyetlen politikai csoportosuláshoz sem.

Nem kaptunk senkitől extra elbánást, nem adtunk senkinek külön pénzt az ügyeink intézése végett. Bár, ha már erről nyilatkozni kell, akkor azt is rögzítjük, hogy ez idáig a Kispesti hatóságok, háttérszervezeteik, munkatársaik és a képviselőtestület valamennyi tagja a kornak megfelelő szellemben, és korrekt módon állt a vállalkozásunkhoz. Sietve tesszük hozzá, hogy a Kürtős Legenda is mindenben partner volt és lesz! Minden útmutatást megfogadtunk és annak megfelelően dolgoztunk. Így teszünk majd a jövőben is.

Ez a fent említett maroknyi ember állítólag Wekerlét képviseli. Mi meg állítjuk, hogy Wekerle lakossága 11.000 fő! Ezért ezeket a galád gáncsoskodásokat, nem tekintjük befolyásoló tényezőnek. Bár megviselnek minket és családjainkat is.

Természetesen minden jószándékú és főképpen értelmezhető, kivitelezhető kritikát megfontolunk és – elemi érdekünk szerint – beépítünk a gondolkodásmódunkba.

Tudjuk, hogy a vállalkozási formánk szerint 20 éve nem sok új történt a Kóson. Tudjuk, hogy emiatt is nehéz bármi újat elfogadni. Ennek megértése, elfogadása is segíti a kitartásunkat.

Mégis a józan észnek győznie kell, amikor felmerülhet valakiben, hogy a Kürtős Legenda felelőtlenül, engedélyek nélkül bármit csinál! Tevékenységünket mindig és folyamatosan egyeztettük a kerület megfelelő és legmagasabb értékű hatósági és szabályozási osztályainál, munkatársainál. Elvárásoknak, előírásoknak megfelelően alakítottuk ki az üzletet és a technológiai teraszt. Itt jegyezzük azt is meg, hogy az egyik hatósági elvárás volt, hogy a sütőt – az esetleges balesetek miatt – jól el kell választani a gyalogos forgalomtól. A terasz fala ezért is került kialakításra. Meg még jó néhány ok miatt!

Ezen túl, a héten megtörtént – rendszerinti – ellenőrzés során is minden rendben találtatott.

Kérjük elfogadni, hogy öt ezzel foglalkozó – egymástól szinte független szervezet – ne tudná megítélni, hogy mit lehet a Kóson végezni és hogyan!

Azt is el kell fogadni, hogy mindenkinek – a legtöbb esetben kivitelezhetetlen - az ötletét nem tudjuk megvalósítani. Mi több mi a saját ötletünket akartuk megvalósítani!

Faszénparázson sült kürtőskalácssütést. A bérelt helyiség 1,5 m2! Ehhez bérelnünk kellett a közterülettől 6 m2 teraszt, hogy a sütést, az értékesítést és még egy mozdulatsort el tudjunk végezni. Ezen kívül a sütést zárt helyen nem célszerű végezni. Ide tartozhat még egy félelem. A faszén füstje. A faszén nem füstöl, hanem izzik. Mármint, ha az ember fia nem a Tescoban kénytelen azt beszerezni. Mi egyrészt a Vértesből, másrészt a Hargitáról szerezzük be. Emiatt nem kell aggódni, hogy indián módon füstölögnénk. Természetesesen némi vanília illat cseppenni fog a levegőbe.

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, és a jövőbeni kedves vendégeinket, hogy ebben az üzletben sem fogunk mást csinálni, más áron adni a kürtőskalácsot, mint számos munkánk során, illetve valamennyi eladási helyünkön. Ez az üzletünk technológiailag és eladási ár tekintetében mértanilag egyezni fog azzal, amit Budakeszin, Hollókőn, Villányban vagy Debrecenben csinálunk. Lesz, akinek ez jó lesz, lesz, akinek nem. A termékünk megtalálja majd a vendégét, a vendégünk a termékünket. Biztosan lesznek, akik továbbra is az aluljárókban szerzik majd be a mienkhez hasonlatos terméket. Nekik és nekünk, de kiváltképp a vendégeinknek mindenkinek igénye, lehetősége szerint.

A kommunikációnkat viszont szeretnénk továbbra is Kürtős Legendásan végezni. Ahogy tesszük ezt négy éve folyamatosan. Sajnos néhányszor felültünk a negatív erőknek. Mostantól a negatívan fröcsögő kommentekre nem reagálunk! Azonban a saját oldalunkon többször is hangot adunk a terveinknek, szándékainknak. Viszont kizárólag pozitív hangnemben. Végképp eltoljuk magunktól a negatív erőket. Csak a pozitív kezdeményezésekre és csak pozitívan reagálunk. Ez alatt – magától értetődően – problémafelvetéseket is értünk.

Mindent összevetve biztosak vagyunk abban, hogy Wekerle egyik kedvelt helye lehetünk hamarosan. Kérjük, hogy a gáncsoskodók hagyjanak fel az ellenségkereséssel, akik megtehetik – már eddig is számos segítséget, biztatást kaptunk – támogassanak!

Mi mindenkit biztosítunk, hogy nincs itt semmi más, csak mindig Neked készülő, faszénen sült kürtőskalács a Kürtős Legendától!

Hajrá Wekerle, Hajrá Kürtős Legenda!”

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?